A Mozilla Firefox számos érdekes és egyedi funkciót kínál. Mindenkinek megvan a kedvence, de az biztos, hogy a kiterjesztések használatának biztosításával eddig nem látott testreszabhatóságot és funkciógazdagságot sikerült a Firefox fejlesztőinek a felhasználók kezébe adni. Ám a kiterjesztések rendszerének éltető ereje a közösség, amely a Firefoxot körülveszi, s amely közösség ezernyi tagja fejleszt kiterjesztéseket a Mozilla termékekhez, így a Firefoxhoz is. Nyilván a közösségi tagok ideje is korlátos, hiszen a legtöbb kiterjesztés lelkesedésből, vagy egy jó ötlet megvalósításaként születik és frissül hónapokon, éveken keresztül.
A felgyorsított kiadási ütemezés nagyon sok szempontból előnyös, hiszen, a „release early, release often” (adj ki hamar, adj ki gyakran) elv megvalósításának előnyei vitathatatlanok egy közösségi fejlesztés keretein belül. Talán az egyetlen hátulütő a Firefox esetében, a kiterjesztések frissítési kényszere, amely esetleg a Firefox böngészőverziók közötti apróbb változtatások nem feltétlenül igazolnak. A kiterjesztések szempontjából az új ütemezésben nem feltétlenül lesz különbség, így a szigorú verzió ellenőrzés – kiegészítők kompatibilitásának vizsgálatának – terhét esetleg fel is oldhatja a felhasználó. Természetesen az így átállított Firefox nem várt működése esetén célszerű a letiltott kompatibilitásvizsgálat esetleges mellékhatásaként gondolni és a rendetlenkedő kiterjesztés – egy azóta megjelent frissítéssel – javítani, vagy letiltani.
Megjegyezném, hogy az új generációs úgynevezett JetPack, azaz az Add-On SDK-val vagy Builderrel készült kiterjesztéseknél ez a probléma már nem áll fent, mert a Firefoxot egy stabil és visszamenőleg kompatibilis API-n keresztül éri el a kiterjesztés, amelynek egy másik pozitív hatása, hogy újraindítás nélkül telepíthető és frissíthető.
A kiegészítők kompatibilitásának vizsgálata letiltásához tudjuk meg az általunk használt böngésző verziószámát:
Ez a Súgó → A Firefox névjegye panelon a verziószámnál tudjuk leolvasni. Jelen esetben ez most: „5.0”.
Írjuk be a címsorba az about:config szöveget majd nyomjuk le az Enter billentyűt.
Nyomjuk le az „Óvatos leszek, megígérem!” gombot és tényleg legyünk óvatosak!
A megjelenő lapon kattintsunk jobb gombbal és válasszuk ki az „Új” → „Logikai” lehetőséget.
A beállítás neveként adjuk meg ezt (figyelve, hogy a fent leírt módon megtudott verziószámot írjuk be):
extensions.checkCompatibility.5.0
majd kattintsunk az OK gombra.
A megjelenő ablakban válasszuk ki a „false” értéket és kattintsunk az OK gombra. Amennyiben nightly verziókat próbálunk ki, akkor a verziószámmal rendelkező beállítás helyett az alább opciót használhatjuk:
extensions.checkCompatibility.nightly
A beállítás ellenőrzéséhez tekintsük meg az „Eszközök” menüben található „Kiegészítők” lapot (vagy alternatív módon írjuk be az about:addons szöveget a címsorba). A kiterjesztések verzió-ellenőrzése le van tiltva akkor ha a Kiterjesztések lapon a következő szöveg olvasható:
„A kiegészítők kompatibilitásának vizsgálata tiltva van. Előfordulhat, hogy nem kompatibilis kiegészítői vannak.”
Ezek után kipróbálhatjuk a letiltott kiterjesztéseket és ha minden jól megy a Firefox tökéletes működése mellett visszakaphatjuk a hiányolt funkcionalitást, megjelenést.


De úgy is működik, hogy a 4-esben adjuk meg a logikai értéket (mármint úgy, hogy még a 4-es fut), majd utána frissítünk 5-ösre, és a figyelmeztetés ellenére mégis működik minden plugin újraindulás után (már ami működőképes).
Köszi!
Ha tegnapi kérdésemre készült az útmutató, nagyon köszönöm. Nem ezt értettem más megjelenés alatt, hanem, hogy az elején kezdjem:a bal felső sarokban nincs a narancssárga téglalap a Mozzilla felirattal. Továbbra is ott van a “fejléc”Fájl-Súgóig.És igy tovább… S mint emlitettem, a 4-es verzió letöltésekor megvolt, aztán több nap után állt elő/vissza/ ez a helyzetaz előző verziónál, majd a legújabb esetében már igy jelent meg. Névjegy ellenőrizve!
jobb klikk az eszköztárak valamelyikére:
- pipa a felül elhelyezett fülekre
- pipa elvétele a menüsor mellől.
Igen, arra készült.
A Firefox 5 külleme pár kattintással visszaállítható az új vonalnak megfelelően, ahogy az Warner is írta.
Az új Mozillában nem működik az Offline Mail. Nekem fontos lenne. Tud valaki segíteni?
Nálam működik, Nálad pontosan mi nem jó? Lépésről-lépésre le tudnád írni? Melyik verziót használod?
jó dolog ez a gyors ütemterv, de az auto-update de még a kézi (Súgó → A Firefox névjegye) sem megy (5.0-ról 5.0.1-re) – azt írja naprakész, így kénytelen voltam letölteni mozilla.com-ról az új verziót és úgy telepíteni.
És így 5.0.1-et ír ki?
igen, telepítés után már azt írta ki, de előtte lazán kiírta 5.0-ra is hogy naprakész
kíváncsi leszek a 6-osra majd lefrissíti-e magát 16-án, ha megjelenik.
Helló!
Lehet, hogy naiv kérdés: Firefox 5 esetében, ha német nyelvű a menüsor, át lehet-e állítani magyarra a menüből? Ha igen, akkor hol, ha nem, akkor csak új telepítéssel lehet?
Várom segítő válaszotokat.
A Firefoxban nyelvi csomagok vannak. Ha fel van telepítve a nyelvi csomag, akkor a kiegészítők között tudsz váltani. Ilyen – a Firefoxszal megegyező nyelvi csomagot az alapértelmezett letöltési helyről nem, de a Mozilla FTP-helyéről le tudsz tölteni.