Hegyalja Fesztivál 2011 és a szabad szoftverek

A Hegyalja Fesztivál nem az egyetlen a rengeteg koncertélményt nyújtó zenei fesztiválok sorában, ugyanakkor a legnagyobb azok közül ahol a szabad szoftverek évről-évre megjelenhetnek a nagyközönség számára. 2007 (beszélgetés), 2008 és 2010 után idén is volt szabad szoftverrel foglalkozó sátor a civil faluban.

Tovább »

Kiterjesztések kompatibilitása

A Mozilla Firefox számos érdekes és egyedi funkciót kínál. Mindenkinek megvan a kedvence, de az biztos, hogy a kiterjesztések használatának biztosításával eddig nem látott testreszabhatóságot és funkciógazdagságot sikerült a Firefox fejlesztőinek a felhasználók kezébe adni. Ám a kiterjesztések rendszerének éltető ereje a közösség, amely a Firefoxot körülveszi, s amely közösség ezernyi tagja fejleszt kiterjesztéseket a Mozilla termékekhez, így a Firefoxhoz is. Nyilván a közösségi tagok ideje is korlátos, hiszen a legtöbb kiterjesztés lelkesedésből, vagy egy jó ötlet megvalósításaként születik és frissül hónapokon, éveken keresztül.

Tovább »

Megjelent a Firefox 5

A Mozilla elérhetővé tette a Firefox új verzióját – Az első multiplatformos webböngésző webhelyek követése elleni beállítással

A Mozilla – a web jobbá tételén dolgozó globális, közhasznú szervezet – kiadta a Mozilla Firefox új verzióját Windows, Mac és Linux operációs rendszerekre és Androiddal ellátott mobiltelefonokra. A ma megjelent Firefox verzió, az igen népszerű Firefox 4 nyomában érkezik, amely több, mint 200 millió letöltéssel büszkélkedhet.

Az új, felgyorsított kiadási ütemezésnek megfelelően, a Mozilla új Firefox funkciókat, teljesítmény-, biztonsági- és hibajavításokat bocsát a felhasználók számára az eddigieknél sokkal sűrűbben.

A most megjelent Firefox verzió ezernél is több fejlesztést és teljesítményfokozó módosítást hoz, ezek könnyebbé teszik a Firefox innovatív szolgáltatásainak felfedezését. Ez a kiadás számos modern Web technológiát támogat, amely egyszerűbbé teszi a fejlesztőknek lenyűgöző Firefox kiterjesztések, webalkalmazások és webhelyek készítését. A kiadás továbbá tartalmazza egy népszerű hazai webhelyeken tapasztalható probléma javítását.

A Firefox Android verziójának is része a „Nem akarom, hogy a webhelyek kövessenek” privát szféra védelmét célzó funkciót, így a Firefox az első böngésző, amely több platformon is elérhetővé tette ezt a szolgáltatást. A Mozilla a „Nem akarom, hogy a webhelyek kövessenek” funkcióval megteremtette a lehetőségét, hogy a felhasználók nagyobb védelmet kapjanak a webböngészési szokásaikat követő és felhasználó webhelyekkel szemben. A böngészési szokások figyelését ellenző beállítást egyszerűbb megtalálni az új Firefoxban a Beállítások → Adatvédelem helyen.

A Firefox szabad kezet ad a felhasználók számára a böngésző kinézete és szolgáltatáskészlete teljes beállítására. Hozzávetőlegesen a Firefox 4 felhasználók 85 százaléka él is ezzel a lehetőséggel és kiegészítők segítségével megváltoztatja Firefox kinézetét és szolgáltatásait.

A Mozilla az egyszerűbb webfejlesztés érdekében eszközök széles skáláját kínálja érdekes kiterjesztések készítéséhez, és felhasználja a HTML, a JavaScript és a CSS szabványokat. A Firefox Add-on SDK, amely Windows, Mac és Linux rendszereken érhető el és az offline fejlesztés eszköze. Ennek webes párja a Firefox Add-on Builder Beta, amely web alapú fejlesztést tesz lehetővé. A fejlesztők ezekkel az eszközökkel Firefox kiterjesztéseket készíthetnek minden támogatott platformra. Ezek már újraindítás nélkül telepíthetők és frissíthetők, így nem szakítják meg a böngészés élményét.

A Firefox Windows, Mac és Linux verziói támogatják a CSS Animációk szabványt, amellyel a fejlesztők lenyűgözőbb webalkalmazásokat és webhelyeket készíthetnek. A Mozilla Hack webhelyen elérhető tananyag bevezet a CSS-animációk rejtelmeiben és kifejti, hogy a fejlesztők milyen animációkat hozhatnak létre Firefoxszal.

A Firefox Windows, Mac és Linux verziója beszerezhető a Súgó → A Firefox névjegye menüpontból indítható „Frissítés alkalmazása” gomb segítségével. Amennyiben a Firefox jövőbeni verziójai iránt érdeklődik, töltse le a Firefox Aurora és Beta csatornái közül a megfelelő verziót: http://www.mozilla.com/firefox/channel/

A Firefox Android verziójának letöltése.

További információk

Gyakran ismételt kérdések

Gyakran ismételt kérdések – Firefox Android

Firefox 5 – kiadási megjegyzések

A Mozilla elérhetővé tette a Firefox új verzióját – Az első multiplatformos webböngésző webhelyek követése elleni beállítással

A Mozilla – a web jobbá tételén dolgozó globális, közhasznú szervezet – kiadta a Mozilla Firefox új verzióját Windows, Mac és Linux operációs rendszerekre és Androiddal ellátott mobiltelefonokra. A ma megjelent Firefox verzió, az igen népszerű Firefox 4 nyomában érkezik, amely több, mint 200 millió letöltéssel büszkélkedhet.

Az új, felgyorsított kiadási ütemezésnek megfelelően, a Mozilla új Firefox funkciókat, teljesítmény-, biztonsági- és hibajavításokat bocsát a felhasználók számára az eddigieknél sokkal sűrűbben.

A most megjelent Firefox verzió ezernél is több fejlesztést és teljesítményfokozó módosítást hoz, amelyek könnyebbé teszik a Firefox innovatív szolgáltatásainak felfedezését. Ez a kiadás számos modern Web technológiát támogat, amely egyszerűbbé teszi a fejlesztőknek lenyűgöző Firefox kiterjesztések, webalkalmazások és webhelyek készítését. Ez a kiadás tartalmazza a hazai felhasználók számára fontos javítást, amely számos népszerű webhellyel kapcsolatos problémát orvosol.

A Firefox Android verziója is tartalmazza a „Nem akarom, hogy a webhelyek kövessenek” privát szféra védelmét célzó funkciót, így a Firefox az első böngésző, amely több platformon is elérhetővé tette ezt a szolgáltatást. A Mozilla a „Nem akarom, hogy a webhelyek kövessenek” funkcióval megteremtette a lehetőségét, hogy a felhasználók nagyobb védelmet kapjanak a webböngészési szokásaikat követő és felhasználó webhelyekkel szemben. A böngészési szokások figyelését ellenző beállítást egyszerűbb megtalálni az új Firefoxban a Beállítások → Adatvédelem helyen.

A Firefox szabad kezet ad a felhasználók számára a böngésző kinézete és szolgáltatáskészlete teljes beállítására. Hozzávetőlegesen a Firefox 4 felhasználók 85 százaléka él is ezzel a lehetőséggel és kiegészítők segítségével megváltoztatja Firefox kinézetét és szolgáltatásait.

A Mozilla az egyszerűbb webfejlesztés érdekében eszközök széles skáláját kínálja érdekes kiterjesztések készítéséhez, amelyek HTML, JavaScript és CSS szabványokra épülnek. A Firefox Add-on SDK, amely Windows, Mac és Linux rendszereken érhető el és az offline fejlesztés eszköze. Ennek webes párja a Firefox Add-on Builder Beta, amely web alapú fejlesztést tesz lehetővé. A fejlesztők ezekkel az eszközökkel Firefox kiterjesztéseket készíthetnek minden támogatott platformra, amelyek már újraindítás nélkül telepíthetők és frissíthetők, így nem szakítják meg a böngészés élményét.

A Firefox Windows, Mac és Linux verziói támogatják a CSS Animációk szabványt, amellyel a fejlesztők lenyűgözőbb webalkalmazásokat és webhelyeket készíthetnek. A Mozilla Hack webhelyen elérhető tananyag bevezet a CSS Annimációk rejtelmeiben és kifejti, hogy a fejlesztők milyen animációkat hozhatnak létre Firefox-szal.

További információk:

Idehaza a Firefox 4 a legnépszerűbb böngészőverzió

Az Adverticum által üzemeltetett AdStat, és a Gemius nevével fémjelzett Rankings böngészőstatisztikáiban is május végére a Firefox 4 vált a legnépszerűbb böngészőverzióvá Magyarországon. A méltán népszerű verzió újdonságait egyre többen szeretnék kipróbálni, s a március végi megjelenés óta egyre meredekebben emelkedik a Mozilla Firefox 4 böngészőverzió népszerűsége. Ennek megfelelően a mérésben részvevő internetezők – az Adverticum mérése szerint – 29,7 %-a, míg a Gemius szerint 25,36%-a választotta böngészőjének a Firefox 4-et. Második helyen az igen szép kort megélő nagy előd a Firefox 3.6-os verziója, 22% körüli részlesedéssel. Harmadik helyen pedig a Google Chrome 11-es verziója nagyjából öt százalékponttal lemaradva, amely a következő hónapban nyilván csökkenéssel folytatja, hiszen egy hete jelent meg az új, 12. főverziója.

Eközben – a felpörgetett kiadási ütemnek megfelelően – várhatóan menetrendszerűen, jövő héten érkezik a Firefox 5-ös verziója. Ebben a fejlesztők már javítják azt az instabilitási hibát, amely sokakat késztetett a régebbi 3.6-os verzió visszarakására, vagy az előrehaladásra, és a Firefox 5 Beta kipróbálására. Érdekességként megemlítendő, hogy a még meg sem jelent Firefox 5 Beta verzióit az AdStat alapján a látogatók 0,4% használja már.

Visszatérve a verziószám nélküli statisztikára, nem tudok állást foglalni a trendekkel kapcsolatban, hiszen az AdStat méréseire nézve 56% feletti részesedés olvasható, amely a múlt havi, közel hatvan százalékos csúccsal a Firefox magyarországi történetének legjobb hónapjait tudja maga mögött. Áprilisban ezen a listán a Chrome beelőzte az Internet Explorert, részesedésük májusban rendre 20,8% és 18,8%. Ezzel szemben a Rankings számait olvasva a Firefox 48%-os – piacvezető pozíciót – tudhat magáénak. Mögötte enyhén csökkenő részesedéssel az Internet Explorer (28,46%) és a növekedést felmutató Google Chrome (18,46%) áll.

A statisztikák ismét rávilágítottak arra, hogy nagyon sok ember használja a felsorolt böngészők régebbi verzióit, amely biztonsági és felhasználói szemszögből is aggályos. Ezért mindenkit arra ösztönöznék, hogy frissítse böngészőjét a legújabb verzióra, de legfőképpen a Firefox 4-es sorozatára. Szerintem megéri ezt a kis fáradságot, a nagyobb biztonság, a jobb felhasználói élmény és a sebesség.

Megjelent a Firefox 5 Beta

Az ütemtervnek megfelelően megérkezett és letölthető a Firefox 5 Beta számítógépekre és mobiltelefonra szánt verziója. Az új, felgyorsított kiadási ciklusoknak megfelelően a végleges változat már június 21-én megjelenhet. A kiterjedt tesztelésre szánt változat már teljességgel alkalmas a napi feladatok ellátására, de további tesztelésre és esetleg hibajavításra szorul, hogy minden szempontból tökéletes kiadás legyen a Firefox 5. Ennek megfelelően minden talált hibát érdemes jelenteni számunkra.

Mivel Firefox 4-es szériából további javítás, azaz a 4.0.2-es verzió, kiadása egyelőre nincs tervben, ezért a magyar felhasználók számára legtöbb problémát okozó hiba javítása (Firefox 4 instabilitás bizonyos weboldalakon – lehetséges megoldás) is a Firefox 5-be kerül bele, és már kipróbálható ebben a béta változatban is.

Az új ütemterv a „release early, release often” (adj ki hamar, adj ki gyakran) szellemiségének megfelelően 18 hetenként tesz elérhetővé stabil változatokat. Ez a hozzáállás segíti a szoftverfejlesztőket, hiszen több és gyorsabb visszajelzést kapnak az éppen fejlesztett funkciókról, a felhasználók nagyobb tömegétől. A felhasználók pedig hamarabb jutnak a böngésző meghatározó új funkcióihoz, teljesítmény növelő-, és hibajavításokhoz.

A Beta – a mozilla-beta tárolóból származó változatok. A minőségbiztosítási csoport ezeket a verziókat részletesen teszteli és engedélyezi a megjelenést, ha a minőség megfelel a béta kritériumoknak. Ez azt jelenti, hogy a Firefox 5 Beta-t érdemes kipróbálni, de kritikus helyen történő alkalmazása még nem ajánlott és a kiterjesztések támogatása sem teljes körű ez idő tájt. Ha ezek a tények nem zavarnak a már említett Firefox 4 instabilitás bizonyos weboldalakon – lehetséges megoldás hiba miatt mégis mindenkit arra buzdítanék, hogy a jobb böngészési élmény érdekében próbálják ki ezt a változatot.

Öt hétnyi, az Aurora csatornában eltöltött tesztelési és fejlesztési szakasz után a Firefox 5 megérett a béta állapotra és olyan új fejlesztéseket hoz, mint:

  • a Firefox csatornaváltó – amellyel könnyen válthatunk a felhasználóknak szánt csatornák között,
  • az új CSS animációk támogatása – a még jobb webélmény megteremtéséért,
  • Megnövelt Canvas, JavaScript, memória-, és hálózatkezelési teljesítmény,
  • Fokozott HTML5, XHR, MathML, SMIL, és Canvas szabványkövetés,
  • Javított helyesírás-ellenőrzés bizonyos nyelvek számára,
  • Jobb asztal integráció Linux felhasználók részére.

Firefox 5 Beta letöltése

Firefox 5 Beta – kiadési megjegyzések

Angol nyelvű bejelentés a Firefox 5 Beta számítógépekre szánt változatáról

Angol nyelvű bejelentés a Firefox 5 Beta mobil változatáról

A javítások teljes listája

Hibát talált? Még nem jelentette más? Írja le mit talált!