Interjú Krizsanits Gáborral

Új taggal bővült a hazai Mozilla Közösség. Krizsanits Gábor a Mozilla Jetpack Projekt – azaz a kiterjesztésekért felelős platform – fejlesztői csapatát erősíti. Bemutatkozásként készült vele egy interjú, amely reményeim szerint közelebb hozza őt az itthoni Mozilla felhasználókhoz.

Kedves Gábor, kérlek mutasd be magad néhány mondatban a magyar közösségnek. Hol tanultál? Mivel foglalkozol szívesen az informatikán kívül?

Tovább »

Megjelent a Firefox 5

A Mozilla elérhetővé tette a Firefox új verzióját – Az első multiplatformos webböngésző webhelyek követése elleni beállítással

A Mozilla – a web jobbá tételén dolgozó globális, közhasznú szervezet – kiadta a Mozilla Firefox új verzióját Windows, Mac és Linux operációs rendszerekre és Androiddal ellátott mobiltelefonokra. A ma megjelent Firefox verzió, az igen népszerű Firefox 4 nyomában érkezik, amely több, mint 200 millió letöltéssel büszkélkedhet.

Az új, felgyorsított kiadási ütemezésnek megfelelően, a Mozilla új Firefox funkciókat, teljesítmény-, biztonsági- és hibajavításokat bocsát a felhasználók számára az eddigieknél sokkal sűrűbben.

A most megjelent Firefox verzió ezernél is több fejlesztést és teljesítményfokozó módosítást hoz, ezek könnyebbé teszik a Firefox innovatív szolgáltatásainak felfedezését. Ez a kiadás számos modern Web technológiát támogat, amely egyszerűbbé teszi a fejlesztőknek lenyűgöző Firefox kiterjesztések, webalkalmazások és webhelyek készítését. A kiadás továbbá tartalmazza egy népszerű hazai webhelyeken tapasztalható probléma javítását.

A Firefox Android verziójának is része a „Nem akarom, hogy a webhelyek kövessenek” privát szféra védelmét célzó funkciót, így a Firefox az első böngésző, amely több platformon is elérhetővé tette ezt a szolgáltatást. A Mozilla a „Nem akarom, hogy a webhelyek kövessenek” funkcióval megteremtette a lehetőségét, hogy a felhasználók nagyobb védelmet kapjanak a webböngészési szokásaikat követő és felhasználó webhelyekkel szemben. A böngészési szokások figyelését ellenző beállítást egyszerűbb megtalálni az új Firefoxban a Beállítások → Adatvédelem helyen.

A Firefox szabad kezet ad a felhasználók számára a böngésző kinézete és szolgáltatáskészlete teljes beállítására. Hozzávetőlegesen a Firefox 4 felhasználók 85 százaléka él is ezzel a lehetőséggel és kiegészítők segítségével megváltoztatja Firefox kinézetét és szolgáltatásait.

A Mozilla az egyszerűbb webfejlesztés érdekében eszközök széles skáláját kínálja érdekes kiterjesztések készítéséhez, és felhasználja a HTML, a JavaScript és a CSS szabványokat. A Firefox Add-on SDK, amely Windows, Mac és Linux rendszereken érhető el és az offline fejlesztés eszköze. Ennek webes párja a Firefox Add-on Builder Beta, amely web alapú fejlesztést tesz lehetővé. A fejlesztők ezekkel az eszközökkel Firefox kiterjesztéseket készíthetnek minden támogatott platformra. Ezek már újraindítás nélkül telepíthetők és frissíthetők, így nem szakítják meg a böngészés élményét.

A Firefox Windows, Mac és Linux verziói támogatják a CSS Animációk szabványt, amellyel a fejlesztők lenyűgözőbb webalkalmazásokat és webhelyeket készíthetnek. A Mozilla Hack webhelyen elérhető tananyag bevezet a CSS-animációk rejtelmeiben és kifejti, hogy a fejlesztők milyen animációkat hozhatnak létre Firefoxszal.

A Firefox Windows, Mac és Linux verziója beszerezhető a Súgó → A Firefox névjegye menüpontból indítható „Frissítés alkalmazása” gomb segítségével. Amennyiben a Firefox jövőbeni verziójai iránt érdeklődik, töltse le a Firefox Aurora és Beta csatornái közül a megfelelő verziót: http://www.mozilla.com/firefox/channel/

A Firefox Android verziójának letöltése.

További információk

Gyakran ismételt kérdések

Gyakran ismételt kérdések – Firefox Android

Firefox 5 – kiadási megjegyzések

A Mozilla elérhetővé tette a Firefox új verzióját – Az első multiplatformos webböngésző webhelyek követése elleni beállítással

A Mozilla – a web jobbá tételén dolgozó globális, közhasznú szervezet – kiadta a Mozilla Firefox új verzióját Windows, Mac és Linux operációs rendszerekre és Androiddal ellátott mobiltelefonokra. A ma megjelent Firefox verzió, az igen népszerű Firefox 4 nyomában érkezik, amely több, mint 200 millió letöltéssel büszkélkedhet.

Az új, felgyorsított kiadási ütemezésnek megfelelően, a Mozilla új Firefox funkciókat, teljesítmény-, biztonsági- és hibajavításokat bocsát a felhasználók számára az eddigieknél sokkal sűrűbben.

A most megjelent Firefox verzió ezernél is több fejlesztést és teljesítményfokozó módosítást hoz, amelyek könnyebbé teszik a Firefox innovatív szolgáltatásainak felfedezését. Ez a kiadás számos modern Web technológiát támogat, amely egyszerűbbé teszi a fejlesztőknek lenyűgöző Firefox kiterjesztések, webalkalmazások és webhelyek készítését. Ez a kiadás tartalmazza a hazai felhasználók számára fontos javítást, amely számos népszerű webhellyel kapcsolatos problémát orvosol.

A Firefox Android verziója is tartalmazza a „Nem akarom, hogy a webhelyek kövessenek” privát szféra védelmét célzó funkciót, így a Firefox az első böngésző, amely több platformon is elérhetővé tette ezt a szolgáltatást. A Mozilla a „Nem akarom, hogy a webhelyek kövessenek” funkcióval megteremtette a lehetőségét, hogy a felhasználók nagyobb védelmet kapjanak a webböngészési szokásaikat követő és felhasználó webhelyekkel szemben. A böngészési szokások figyelését ellenző beállítást egyszerűbb megtalálni az új Firefoxban a Beállítások → Adatvédelem helyen.

A Firefox szabad kezet ad a felhasználók számára a böngésző kinézete és szolgáltatáskészlete teljes beállítására. Hozzávetőlegesen a Firefox 4 felhasználók 85 százaléka él is ezzel a lehetőséggel és kiegészítők segítségével megváltoztatja Firefox kinézetét és szolgáltatásait.

A Mozilla az egyszerűbb webfejlesztés érdekében eszközök széles skáláját kínálja érdekes kiterjesztések készítéséhez, amelyek HTML, JavaScript és CSS szabványokra épülnek. A Firefox Add-on SDK, amely Windows, Mac és Linux rendszereken érhető el és az offline fejlesztés eszköze. Ennek webes párja a Firefox Add-on Builder Beta, amely web alapú fejlesztést tesz lehetővé. A fejlesztők ezekkel az eszközökkel Firefox kiterjesztéseket készíthetnek minden támogatott platformra, amelyek már újraindítás nélkül telepíthetők és frissíthetők, így nem szakítják meg a böngészés élményét.

A Firefox Windows, Mac és Linux verziói támogatják a CSS Animációk szabványt, amellyel a fejlesztők lenyűgözőbb webalkalmazásokat és webhelyeket készíthetnek. A Mozilla Hack webhelyen elérhető tananyag bevezet a CSS Annimációk rejtelmeiben és kifejti, hogy a fejlesztők milyen animációkat hozhatnak létre Firefox-szal.

További információk:

Már ki lehet próbálni az újraindítást nem igénylő kiegészítőket

A kísérletező kedvű Firefox 4 béta felhasználók már kipróbálhatják az új  fejlesztőkészlettel (Add-on SDK) írt, a böngésző újraindítását nem igénylő kiegészítőket, amelynek alapja a Jetpack technológia. Ennek megfelelően a Firefox kiegészítők weboldalán “Jetpack” címkével jelölték meg azokat a kiegészítőket, amelyek az új fejlesztőkészlettel készültek. Jelenleg az elérhető kiegészítők száma alacsony, de remélhetőleg ez a szám folyamatosan növekszik.

Megjegyzés: mivel a fejlesztőkészlet alfa állapotban van, nem mindegyik kiegészítő működik mindegyik Firefox 4 béta verziókkal. Kompatibilitás tekintetében nagy változásokat várunk az RC (kiadásra jelölt) változat megjelenésével.

A Firefox-kiterjesztések jövője

A Firefox Add-on platform az böngészőkhöz kapcsolódó fejlesztések egyik legélénkebb szegmense, hiszen a több tízezer kiegészítőt több, mint másfél milliárd ember töltötte le. Az elmúlt időszakban több találgatás is napvilágot látott a Firefox kiegészítők jövőjével kapcsolatban, illetve arról, hogy a Jetpack hogyan illeszkedik ebbe a jövőképbe.
 
Jelenleg rengeteg téves információ kering a témával kapcsolatban, ami negatív hatást gyakorol a fejlesztőkre. Kicsit megpróbáljuk körbejárni a kérdést.

Tovább »

Firefox.next

A Firefox.next a „következő Firefox” kódneve, és ezen nem csak a mostani, 3.5-ös verzió után következő verziót érti a Mozilla, hanem a belátható jövőben megjelenő változatokat. Mike Beltzner, a Mozilla Firefoxért felelős igazgatója a prágai Mozilla Camp 2009-en előadást tartott a Firefox jövőjéről.
Tovább »